A cinknek meghatározó szerepe van az immunrendszerünk működésében. Nézzük, hogy milyen tünetek utalnak a hiányára, illetve milyen természetes lehetőségeink vannak a pótlására!
Miért fontos a cink?
A cink egy olyan nyomelem, amely jelentős szerepet játszik a sejtosztódásban, a sejtmegújulásban, az enzimek támogatásában és az immunrendszer működésében. A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján az emberek közel 30%-át érintheti a cinkhiány.
Milyen tünetei lehetnek a cinkhiánynak?
A cink alacsony szintje elsősorban az új sejtek előállítására van negatív hatással, de megfelelő cinkbevitel nélkül az immunrendszerünk sem tud hatékonyan működni.
Cinkhiány esetén olyan tüneteket tapasztalhatunk, mint például:
- indokolatlan fogyás
- hajhullás, töredezett haj
- töredezett körmök
- száraz, viszkető bőr
- lassan gyógyuló sebek
- éberség hiánya
- hasmenés
- csökkent szaglás és ízérzékelés
- étvágytalanság
- visszatérő fertőzések (pl. afta)
- immunbetegségek
A cinkhiány nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is érintheti. Náluk jellemzően a haj, a köröm és a bőr állapotában bekövetkező változások hívják fel a figyelmet a bajra. Ha felmerül a gyanú, akkor mindenképpen kérjük ki szakorvos tanácsát, mert súlyos cinkhiány esetén a gyermek növekedése is lelassulhat, ami fejlődésbeli elmaradást eredményezhet.
Mi okozhat cinkhiányt?
A változatos, egészséges étrend elegendő mennyiségű cinket tartalmaz, de előfordulhatnak olyan esetek, amikor hiányállapot alakul ki. Általában ennek hátterében a nem megfelelő táplálkozás áll. Meglehetősen gyakori, hogy azoknál, akik vegetáriánusok, vagyis húsmentesen táplálkoznak, gyakrabban alakul ki cinkhiány, mert a húsok a legjobb cinkforrások közé tartoznak.
A kiegyensúlyozatlan táplálkozás mellett bizonyos tápanyagok túlzott fogyasztása gátolhatja a cink felszívódását. Ha többnyire olyan ételeket fogyasztunk, amelyben sok vas, réz, filát és kalcium van, akkor előfordulhat, hogy hiányállapot alakul ki. Éppen ezért érdemes elkerülni vagy minimálisra csökkenteni a gyorsételek és a különböző üdítők (pl. kóla) fogyasztását.
Mindezek mellett bizonyos gyógyszerek, a dohányzás és az alkoholfogyasztás is gátolhatja a cink hasznosulását a szervezetünkben.
Hogyan pótolhatjuk a hiányzó cinket?
A cinkpótlásra két lehetőségünk van:
- igyekszünk kiegyensúlyozottan, cinkben gazdag ételeket fogyasztva táplálkozni és kerülni az előbb említett ételek fogyasztását, vagy
- étrend-kiegészítőket hívunk segítségül.
Cinkben gazdag ételek
Ha változatosan étkezünk, akkor szinte biztos, hogy elegendő cinkhez tudunk jutni.
Ehhez azonban az kell, hogy az étrendünk tartalmazzon például:
- húsféléket
- májat
- olajos magvakat
- tejtermékeket
- tengeri eredetű ételeket
- brokkolit és hüvelyeseket
- tojássárgáját
- zabpelyhet
A változatos, kiegyensúlyozott étrend sajnos nem mindig megvalósítható. Elég ha arra gondolunk, hogy a rohanó hétköznapokon nem biztos, hogy oda tudunk figyelni arra hogy minden alkalommal cinkben gazdag ételek kerüljenek a tányérunkra. Az sem ritka, hogy válogatós a család, vagy éppen mi magunk nem szeretünk bizonyos cinkben gazdag ételeket. Mit tehetünk ilyenkor?
Cinkpótlás természetesen – Mire figyeljünk?
Ha úgy érezzük, hogy nem tudunk elegendő mennyiségű cinket biztosítani az étrendünkből, akkor válasszunk természetes összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítőket.
Nagyon fontos tudni, hogy nem érdemes kontrolálatlanul fogyasztani ezeket az étrend-kiegészítőket, mert annak túladagolás lehet a vége. A cinkbevitel megengedhető felső határértéke 19 évesnél idősebb felnőttek esetében 40 milligramm naponta. Túladagolás esetén fémes és keserű szájízt, hányingert, hányást, gyomorfájást, görcsöket és véres hasmenést tapasztalhatunk.
Válasszunk biztonságos étrend-kiegészítőt!
Ha a fenti tünetek alapján magunkra ismerünk, akkor érdemes elkezdeni a megfelelő cinkpótlást. Ehhez a mai cikkünkben két olyan étrend-kiegészítőt is javaslunk, amelyekkel biztosíthatjuk szervezetünk számára a szükséges cinkmennyiséget.
A Saludynam szirup a cinken kívül kalciumot, magnéziumot és D-vitamint is tartalmaz, így rendszeres fogyasztásával hozzájárulhatunk a csontok és a fogak megfelelő fejlődéséhez és megőrzéséhez. A Saludynam szirup glutén-, laktóz-, élesztő- és alkoholmentes. Tökéletes választás a vegetáriánusok számára is, hiszen azáltal, hogy ők nem fogyasztanak húst, jobban ki vannak téve a cinkhiánynak.
A másik természetes étrend-kiegészítő, amit cinkhiány megelőzésére fogyaszthatunk a Floradix Immunerő. Ez a gyógynövényes szirup a cinken kívül tartalmaz még D-, C-, B12-, B6-vitaminokat, valamint szelént és echinaceát. Így nem csak a cinkhiány megelőzésében lehet fontos szerepe, hanem komplexen támogatja az immunrendszer normál működését. A Floradix Immunerő 100%-ban vegán, glutén-, laktóz-, élesztő- és alkoholmentes, ezért a vegetáriánusok számára is kiválóan alkalmas.
Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a változatos és vegyes étrendet. Az oldalon található cikkeinkkel a célunk az információközlés és a tájékoztatás, semmilyen körülmények között nem szeretnénk azt sugallni, hogy étrend-kiegészítő fogyasztása nélkül nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a betegségek, illetve nem őrizhető meg az egészség. Kérünk, hogy bármilyen egészségügyi panasz esetén első lépésként konzultálj kezelőorvosoddal és az ő ajánlása szerint járj el.