Barion Pixel

Honnan tudom, hogy magnéziumhiányom van?

magnéziumhiány, magnézium hiánya, magnézium hiány, kevés magnézium, magnézium pótlása, magnéziumpótlás, magnézium bevitel

Gyakori kérdés, ami felmerülhet akár benned is. A legegyszerűbb válasz talán a következő lehetne: abból, hogy állandóan fáradt és ingerült vagy. De ez így nagyon általános lenne. Ennél érdemesebb egy kicsit alaposabban utánanézni, ezért a mai blogbejegyzésünkben megmutatjuk, hogy honnan veheted észre, hogy magnéziumhiányod van, illetve abban is segítünk, hogy mit tegyél, hogy elkerüld. Sőt, arra is hoztunk tanácsokat, hogy hogyan tudod megemelni a bevitelt, ha valóban magnéziumhiányod van.

Nézzük!

Miért van szükség a magnéziumra?

Érdemes talán ezzel kezdeni azért, hogy megértsd miért is van szükséged rá. A magnézium tulajdonképpen nélkülözhetetlen a szervezeted mindennapi működéséhez. Részt vesz például:

  • a vérnyomás szabályozásában
  • a vércukorszint szabályozásában
  • az izomműködésben
  • a csontok és fogak felépítésében
  • az idegrendszer működésében

Mindezeken felül a megfelelő magnéziumszint pozitívan hathat az általános jó közérzetre is, hiszen fontos szerepe lehet a stressz, a migrén, illetve az izomfájdalmak kezelésében.

Honnan tudhatod, hogy magnéziumhiányod van?

Most, hogy már tudod, hogy miért fontos a magnézium, nézzük meg, hogy hogyan jelezi a szervezeted az alacsony magnéziumszintet.

Az első tünetek között általában a fáradtság, az étvágytalanság és a hányinger jelentkezik.

Dr. Kovács Anikó gyógyszerész egy online magazin hasábjain úgy fogalmazott, hogy a fáradtságon kívül a magnéziumhiány leggyakoribb tünetei közé tartozik:

  • gyengeség
  • izomgörcsök
  • szívritmuszavar
  • koncentrálóképesség zavara
  • ingerlékenység

A szakember ugyancsak felhívja a figyelmet arra, hogy a szervezet jelezheti a magnézium alacsony szintjét még szapora szívveréssel, magas vérnyomással, migrénnel, depresszióval, zavartsággal vagy szorongással.

Kiket érint elsősorban a magnéziumhiány?

Nagy valószínűség szerint a te esetedben nagyobb a magnéziumhiány, illetve a hiány következtében fellépő szövődmények kockázata, ha valamilyen gyomor- és bélrendszeri megbetegedésben, illetve 2-es típusú cukorbetegségben szenvedsz. Mindezeken felül még az alkoholfüggőség is eredményezhet magnéziumhiányt.

Az életkor előrehaladtával csökkenhet a szervezet magnézium szintje, mert romolhat a felszívódás hatékonysága.

Számolni kell azzal is, hogy egyes gyógyszerek is képesek negatívan befolyásolni a felszívódást.
Dr. Kovács Anikó gyógyszerész szerint a magnézium több hatóanyaggal is rosszul oldódó komplexet képez, ami azt eredményezi, hogy az így együtt szedett gyógyszerek hatása elveszhet. Éppen ezért azt javasolja, hogy a tetraciklin és a kinolon típusú antibiotikumok, a nátrium-fluoridot vagy biszfoszfonátokat tartalmazó csontritkulás-ellenes szerek, valamint a kalciumot vagy vasat tartalmazó étrend-kiegészítők és a magnézium bevétele között legalább 3 óra teljen el.

magnézium, magnézium tartalmú étrend-kiegészítő, természetes magnézium, magnézium pótlása természetes forrásból

Túladagolható a magnézium?

Igen, ha a megengedettnél nagyobb adag magnéziumot fogyasztunk, akkor jelentkezhetnek a túladagolás jelei. Ilyen például:

  • gyengeség
  • hányás
  • hányinger
  • légzési nehézségek,
  • alacsony vérnyomás
  • szívritmuszavar

Súlyos esetben akár szívmegállás is előfordulhat.

Mennyi magnéziumot kell fogyasztani egy felnőttnek?

Dr. Kozma Attila fitoterapeuta honlapján úgy fogalmaz, hogy egy átlagos felnőtt számára a napi ajánlott magnéziumbevitel nőknek 300 mg, míg férfiaknak 400 mg. Ezt a mennyiséget bevihetjük étkezéseink során, illetve étrend-kiegészítők segítségével is.

Magas magnéziumtartalmú ételek

Ha a fentiek alapján úgy érzed, hogy alacsony lehet a szervezetedben a magnézium szintje, akkor válassz olyan ételeket, amelyek sok magnéziumot tartalmaznak. Az alábbi felsorolással ebben szeretnénk segíteni.

Magnéziumban gazdag ételek:

  • zöldségek: elsősorban a klorofilban gazdagok, mint például a spenót, a sóska, a kelkáposzta vagy a mángold
  • olajos magvak: például a tökmag, a napraforgómag, a mandula, a kesudió, a fenyőmag vagy a pekándió
  • teljes kiőrlésű gabonafélék: például tönkölybúzából, teljes rozsból vagy búzakorpából készült ételek
  • hüvelyesek: például szójabab, szójaliszt, sárgaborsó és lencse

A fentieken túl kiváló magnéziumforrás még a banán, az avokádó, illetve a halak közül a makréla, a lazac és a tonhal.

Azt azonban érdemes tudnod, hogy a magas zsírtartalmú ételek, a szénsavas üdítők és az alkoholos italok gátolhatják a magnézium felszívódását. Úgyhogy, ha úgy érzed, hogy kevés a magnézium a szervezetedben, akkor érdemes kerülni ezeknek az ételeknek a fogyasztását.

Magnéziumbevitel növelése természetesen

Ha felmerült benned a kérdés, hogy mit tehetnél akkor, ha nem tudod a fenti ételeket beilleszteni a mindennapi étkezéseidbe, akkor jó hírünk van. Erre is gondoltunk.

A Floradix Magnézium szirup gyógynövényekből és gyümölcssűrítményekből áll, így teljesen természetes formában segít neked bevinni a hiányzó magnéziumot. Folyékony állagának köszönhetően könnyen és biztonságosan fogyasztható, és mivel a magnéziumot már oldott formában tartalmazza, ezért az emésztőrendszerben hatékonyabban szívódik fel, mint a tablettás kiszerelésű készítmények.

A Floradix Magnézium szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színezéket és mesterséges aromát. Glutén-, és laktózmentes termék, amit akkor is nyugodt szívvel fogyaszthatsz, ha vegetáriánus étrendet követsz.

Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a változatos és vegyes étrendet. Az oldalon található cikkeinkkel a célunk az információközlés és a tájékoztatás, semmilyen körülmények között nem szeretnénk azt sugallni, hogy étrend-kiegészítő fogyasztása nélkül nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a betegségek, illetve nem őrizhető meg az egészség. Kérünk, hogy bármilyen egészségügyi panasz esetén első lépésként konzultálj kezelőorvosoddal és az ő ajánlása szerint járj el.  

Shopping Cart