A vas alapvető tápanyag szervezetünk számára. Hiánya, illetve alacsony szintje fáradtságot, légszomjat, fejfájást, ingerlékenységet, szédülést vagy vérszegénységet okozhat.
A vas kétféle formában található meg az élelmiszerekben – hem és nem hem formában. A hem vasat az állati termékek tartalmazzák, míg a nem hem vas bevitelét a növényi étrenddel tudjuk biztosítani.
Sokféle vasban gazdag étel áll rendelkezésünkre, ha az étkezéseink során szeretnénk gondoskodni a napi vasbevitelről. dr. Demjén László nőgyógyász szakorvos egy online interjújában azonban felhívja a figyelmet arra, hogy szervezetünk a leghatékonyabban az állati eredetű termékekből képes felszívni a vasat, a növényi eredetű termékekből sajnos nehezebben. Éppen ezért a vegetáriánusoknak 1,8-szor nagyobb mennyiségű vas fogyasztása javasolt annak érdekében, hogy ne alakuljon ki hiányállapot. A doktorúr azt javasolja, hogy azok, akik elsősorban növényi eredetű vasat fogyasztanak, C-vitaminban gazdag ételekkel párosítsák, a C-vitamin ugyanis támogatja a vas felszívódását.
Vasban gazdag ételek vegetáriánusoknak
Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani ahhoz, hogy vegetáriánusként hogyan tudod biztosítani számodra a megfelelő vasbevitelt. Összegyűjtöttünk 5 ételcsoportot, amelyből biztosan tudsz választani, de ha nem sikerül, akkor a cikk végén ajánlunk számodra egyéb lehetőséget is a vaspótlásra, úgyhogy érdemes végigolvasni!
1. Hüvelyesek
A hüvelyesek nagyszerű vasforrások. Nyugodtan válassz a bab, a borsó vagy a lencse közül, ha növényi ételekkel szeretnéd biztosítani a szükséges vasat. Kísérletezz, kóstolj meg többfélét, hogy megtaláld a számodra leginkább megfelelőt. A limabab, a tengeri bab és a csicseriborsó is magas vastartalommal rendelkezik, de a vörös bab és a fehér bab vastartalma a legmagasabb.
A vastartalmon kívül a hüvelyek fogyasztásának számos egyéb előnye is lehet, ugyanis ezek az ételek kiváló szénhidrát-, rost- folsav-, foszfor-, kálium-, mangánforrások is egyben.
2. Diófélék és magvak
A diófélék és az egyéb olajos magvak szintén kiváló vasforrásnak számítanak. Ha növelni szeretnéd a napi teljes vasbeviteledet, akkor mindenképpen vedd fel az étrendedbe ezeket az értékes alapanyagokat. Jó választás lehet:
- sütőtök, szezámmag, kender- és lenmag
- kesudió, fenyőmag és diófélék
A magvak mindezeken felül kiváló fehérje- és rostforrásnak is számítanak, valamint rengeteg értékes zsírsavat és antioxidánst tartalmaznak. Ne feledd, hogy a blansírozás vagy pörkölés károsíthatja a bennük lévő értékes tápanyagokat, ezért részesítsd előnybe a nyers magvakat.
Kräuterblut szirup és Floravital szirup
A Floradix Kräuterblut szirup illetve a Floradix Floravital szirup táplálékkiegészítő szerves kötésű vasat, B1-, B2-, B6-, B12- és C-vitaminokat tartalmaz, melyek hozzájárulhatnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül a vas, valamint a B6- és a B12-vitaminok hozzájárulhatnak a normál vörösvértest- és hemoglobin képződéshez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.
A Floradix Kräuterblut szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színező- vagy mesterséges aromaanyagokat, laktózmentes és vegetáriánusok számára is alkalmas.
A Floradix Floravital szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, mesterséges színező- és aromaanyagokat, laktózmentes, élesztőmentes, gluténmentes, vegetáriánusok és vegánok számára is alkalmas.
3. Zöldségek
Bár a zöldségek zöme nem hem vasat tartalmaz, amely kevésbé könnyen szívódik fel, általában C-vitaminban is gazdagok, ami viszont elősegíti a felszívódást.
A legtöbb vasat tartalmazó zöldségek közé tartoznak:
- leveles zöldségek, mint a spenót, a kelkáposzta és a mángold
- brokkoli, a kelbimbó
- paradicsom
- burgonya
- gomba, különösen a fehér gomba
4. Gyümölcsök
A gyümölcsök általában nem tartoznak abba az ételcsoportba, ami először eszünkbe jut, ha vasban gazdag ételeket keresünk. Ennek ellenére egyes gyümölcsfajták meglepően magas vastartalommal rendelkeznek. Kiváló választás például:
- aszalt szilvalé
- olajbogyó, különösen a fekete olajbogyó
- eperfa, ami nem csak vasban gazdag, hanem C-vitaminban is, így a felszívódása is sokkal jobb
- datolya
- aszalt sárgabarack
- gránátalma
Ezek a gyümölcsök a vasbevitel mellett még más szempontból is jótékonyan hatnak a szervezetedre, ugyanis kiváló antioxidáns források.
5. Teljes kiőrlésű gabonák
A teljes kiőrlésű gabonák egészségügyi előnyeiről más sokat tudunk. dr. Tóth Barbara gyógynövénykutató gyógyszerész egy online interjúban például felhívja a figyelmet arra, hogy a teljes kiőrlésű liszt E- és B-vitaminokban gazdag, továbbá számos értékes ásványi anyagot, köztük vasat is tartalmaz.
A teljes kiőrlésű gabonák közül vaspótlás szempontjából érdemes az étrended részévé tenni:
- az amaránt, ami egy gluténmentes gabona
- a tönkölyt
- a zabot, ami a vason kívül növényi fehérjét, rostot és magnéziumot is tartalmaz
- a quinoát, ami az amaránthoz hasonlóan gluténmentes
Étrend-kiegészítők – vegetáriánusoknak
Ahogy a cikk elején is említettük, vegetáriánusként különösen fontos, hogy odafigyelj a vaspótlásra. Ha gyakran érzed, hogy fáradt, levert és ingerült vagy, akkor lehet, hogy a mindennapi étkezések mellé szükséged lehet plusz vaspótlásra. Ehhez szeretnénk ajánlani neked két természetes összetevőkből álló vaspótló készítményt.
Az első a Floradix Floravital szirup, amely vegán és 100%-ban gluténmentes, így érzékenység esetén is könnyedén beillesztheted a mindennapjaidba. A másik pedig a Floradix Kräuterblut szirup, amely szintén beilleszthető a vegetáriánus étrendbe.
Mindkét étrend-kiegészítő gyógynövényekből, zöldségekből és gyümölcslé koncentrátumból készült, folyékony állagának köszönhetően jól felszívódik, könnyen és biztonságosan bevehető.
A Floradix étrend-kiegészítő szirupok nem csak vegetáriánusoknak készültek. Fogyasztásuk ajánlott elsősorban nőknek, beleértve a várandós és szoptató anyákat, gyermekeknek, serdülőkorúaknak, idősebbeknek, betegségből lábadozóknak, illetve mindazoknak, akik aktív életmódot folytatnak.
Kräuterblut szirup és Floravital szirup
A Floradix Kräuterblut szirup illetve a Floradix Floravital szirup táplálékkiegészítő szerves kötésű vasat, B1-, B2-, B6-, B12- és C-vitaminokat tartalmaz, melyek hozzájárulhatnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül a vas, valamint a B6- és a B12-vitaminok hozzájárulhatnak a normál vörösvértest- és hemoglobin képződéshez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.
A Floradix Kräuterblut szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színező- vagy mesterséges aromaanyagokat, laktózmentes és vegetáriánusok számára is alkalmas.
A Floradix Floravital szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, mesterséges színező- és aromaanyagokat, laktózmentes, élesztőmentes, gluténmentes, vegetáriánusok és vegánok számára is alkalmas.