Barion Pixel

Immunerősítés ősszel

immunerősítés-ősszel

Az ősz rendkívül kedvez a vírusoknak és a baktériumoknak. Egyre többet vagyunk zárt térben és a vitaminraktáraink is folyamatosan ürülnek. Mivel sok helyen az iskolai őszi szünet elmarad, így a gyerekeknek nincs lehetőségük pihenni, feltöltődni a téli időszak előtt. Szülőként nekünk kell tehát gondoskodni arról, hogy megerősítsük őket. Mutatjuk, hogy mit tehetünk!

A tapasztalt kisgyermekes szülők jól tudják, hogy a szeptemberi ovi- és iskolakezdés nagy terhet ró az immunrendszerre. A gyerekek hosszú órákra beszorulnak egyetlen terembe, ez pedig olyan környezetet teremt, ahol az egyes betegségek könnyedén terjedhetnek.

Idén a legtöbb iskolában nem lesz őszi szünet, ezért abban sem reménykedhetünk, hogy a pihenés ideje alatt feltöltődik a gyermekünk. Emiatt folyamatosan készenlétben kell lennünk, és a figyelmünket a megelőzésre kell fordítanunk. Különösen akkor, ha úgy vesszük észre, hogy gyermekünk immunrendszere már amúgy is le van gyengülve.

Milyen tünetei vannak a legyengült immunrendszernek?

Számos tünetből észrevehetjük, ha az immunrendszer legyengült. Kezdetben azt tapasztalhatjuk, hogy gyermekünk szinte egyfolytában betegeskedik. Alig lábal ki a náthából, máris elkezd köhögni és így tovább. Eleinte csak enyhébb lefolyású betegségek jelentkeznek, de ha nem teszünk semmit, akkor idővel a helyzet súlyosbodhat. Éppen ezért kezdjünk el gyanakodni, ha:

  • a nátha hosszasan megmarad, és mellé még fülgyulladás, esetleg influenza is társul
  • egy enyhébb betegségből is szinte képtelen meggyógyulni, amikor mások 1-2 nap alatt túljutnak rajta
  • rendszeresen antibiotikumos kezelésre szorul, mert másképp nem gyógyul meg
  • gyakran lépnek fel emésztési panaszok nála
  • sokszor fáradt, kedvetlen, erőtlen a gyermek

Mit tehetünk szülőként, hogy erősítsük gyermekünk immunrendszerét?

Az idei évben jelentősen gyengültek a koronavírus-járvány miatti korlátozások, ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei úgy látják, hogy az elmúlt évekhez képest erősebben tér majd vissza az influenzajárvány. Éppen ezért a kimaradó őszi szünet miatt még jobban oda kell figyelnünk gyermekeink immunrendszerének támogatására. Nézzük, hogy milyen lehetőségeink vannak szülőként!

Több zöldség és gyümölcs a mindennapokban

Talán már ismerős nekünk ez a számtalanszor ismételt mondat. Bármennyire is fújjuk kívülről, a tapasztalat mégis az, hogy a legtöbb családban nem fogyasztanak napi rendszerességgel zöldségeket és gyümölcsöket. A válogatósabb gyerekek az óvodában és az iskolában sem esznek megfelelő mennyiséget.

Szülőként a mi feladatunk, hogy erre odafigyeljünk. Igyekezzünk megtalálni annak a módját, hogy hogyan tudjuk mégis a gyermekünk étrendjének részévé tenni ezeket a fontos vitaminforrásokat. Lehet, hogy önmagában nem szereti a gyermek, akkor próbáljunk belőle gyümölcssalátát készíteni – egy kis kreatív tálalási technikával a legunalmasabb zöldség is ínycsiklandó falat lehet. Ha ez sem válik be, akkor próbálkozhatunk turmixokkal, amelyek rengetegféle variációban elkészíthetők. Kérdezzük meg a gyermek kedvenc színeit és válogassunk annak megfelelően alapanyagokat. Egy kis mézzel még ízletesebbé tehetjük őket.

Kevesebb cukor az étrendben

Tudjuk, hogy a legtöbb gyermek szereti az édes ízt. Sajnos azonban a túl sok cukor, illetve a túl sok hozzáadott cukrot tartalmazó étel rendkívül megterheli a szervezetet, így kevesebb energiája marad a kórokozók elleni küzdelemre. Helyette próbáljunk olyan ételeket adni a gyermekeknek, amelyek természetüknél fogva édesebbek. Jó választás lehet például a banán vagy más édesebb ízű gyümölcs.

Henter Izabella dietetikus azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ne legyünk végletesek. Semmiképpen ne hagyjuk ki teljesen a cukrot a gyermek étrendjéből, hiszen neki sok esetben még nagyobb szüksége van az energiapótlásra, mint a felnőtteknek. Gondoljunk csak bele, egy örökmozgó kisgyerek egész nap szaladgál, játszik, úgyhogy szüksége van az energiára. A teljes elhagyás helyett inkább a mértékletességre és a változatosságra törekedjünk.

Rendszeres testmozgás a szabadban

Annak ellenére, hogy az őszi időszakban hamarabb sötétedik és hűvösebb az idő, ne hanyagoljuk el a szabadban való mozgást. Különösen most, hogy a téli szünetig nem lesz hosszabb pihenője a gyermekeknek, még nagyobb szükség van rá, hogy erősítsük az immunrendszerüket. A szabadlevegő pedig ebben segít nekünk. Erősíti a tüdőt, tisztítja a nyirokrendszert, segíti a szervezet méregtelenítését és javítja a szervek oxigénellátását. Ezek mind-mind rendkívül fontosak az immunrendszer megfelelő működéséhez.

Az étrend legyen vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag

Dr. Novák Hunor gyermekorvos véleménye szerint a kisebb lefolyású betegségektől nem kell megijedni, mert azok a gyerekek körében természetesek az őszi időszakban. Ennek ellenére ő is hangsúlyozza a megelőzés fontosságát, amelyben véleménye szerint kiemelkedő szerepe van az alábbiaknak:

  • kiegyensúlyozott családi háttér,
  • lelki tényezők,
  • táplálkozás,
  • mozgás és a
  • szükséges védőoltások.

A szakember kiemeli még a D-vitamin fontosságát is.

A gyermekorvosoktól jól tudjuk, hogy a betegségek megelőzésében a D-vitaminon kívül szerepe lehet még az A-, C- és E-vitaminnak, valamint a cinknek és a szelénnek.

A-vitaminban gazdag ételek közé tartozik például az édesburgonya, a spenót, a kelkáposzta, a sárgarépa, a fejes saláta, a brokkoli, illetve a kaliforniai és a kápia paprika.

C-vitaminban gazdag a brokkoli, a kelbimbó, a grapefruit, a narancs, a kivi, a karfiol és a petrezselyem.

Kiváló E-vitaminforrások az olajos magvak. Mivel a gyerekek úgyis szeretnek nassolni, ezért cukros és egyéb adalékanyagos rágcsálnivalók helyett kínáljuk őket dióval, mogyoróval vagy mandulával. Ezeket akár tízóraira is elcsomagolhatjuk.

Ha az étrendbe szeretnénk beilleszteni a szelént, akkor fogyasszunk pulyka-, csirke- és marhahúst, halat és tojást. Ha pedig cinkben gazdag ételeket keresünk, akkor pedig a marha-, bárány- és csirkehús, valamint az olajos magok és a hüvelyesek közül válasszunk.

Mit tehetünk, ha válogatós a gyermek?

Sajnos a legjobb igyekezetünk ellenére is előfordulhat, hogy a gyermek nem hajlandó megenni az előzőekben felsorolt, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket. Egy szülőnek ilyenkor nincs könnyű dolga.

A mozgás biztosítása, valamint a pihenés és a biztonságot nyújtó nyugodt környezet megteremtése mellett azonban ma már rendelkezésre állnak olyan kiváló minőségű étrend-kiegészítők, amelyek rendszeres fogyasztásával természetes módon pótolhatjuk a hiányzó vitaminokat és ásványi anyagokat.

Immunerősítés

Floradix Immunerő és a Floradix Kindervital étrend-kiegészítő kifejezetten ajánlott olyan gyerekek számára, akikről szülőként úgy gondoljuk, hogy nem étkeznek elég változatosan.

Floradix Immunerő egy olyan gyógynövényes szirup, amely D-, C-, B12-, B6-vitaminokkal, szelénnel, cinkkel és echinaceát tartalmazó gyógynövénykivonattal támogatja az immunrendszer normál működését.

Floradix Kindervital pedig egy jóízű étrend-kiegészítő gyermekeknek, amely összetevői között megtaláljuk a kalciumot, a D-vitamint, valamint az A-, E-, C-, B1-, B2-, B6- és B12- vitaminokat.

Mindkét étrend-kiegészítő természetes összetevőket tartalmaz, 100%-ban vegán, glutén-, laktóz- élesztő- és alkoholmentes. Kellemes ízükről pedig a különféle gyümölcskoncentrátumok gondoskodnak.

Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a változatos és vegyes étrendet. Az oldalon található cikkeinkkel a célunk az információközlés és a tájékoztatás, semmilyen körülmények között nem szeretnénk azt sugallni, hogy étrend-kiegészítő fogyasztása nélkül nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a betegségek, illetve nem őrizhető meg az egészség. Kérünk, hogy bármilyen egészségügyi panasz esetén első lépésként konzultálj kezelőorvosoddal és az ő ajánlása szerint járj el.  

Shopping Cart