A vas fontossága babatervezés idején

vas, babatervezés

Miért fontos a vas már a babatervezés idején is?

Babatervezés kapcsán a legtöbben a pozitív terhességi tesztről álmodoznak, elképzelik, hogy milyen lesz majd, amikor a pici rugdos a pocakban, meg azt, hogy hogyan rendezzék be a babaszobát.

De van valami, amire még ennél is fontosabb odafigyelni, ez pedig nem  más, mint a tested felkészítése – és azon belül is a vasraktáraid feltöltése.

Miért kell ennyire előre gondolkodni?

Talán kevesen tudják, de a vaskészletek nem egyik napról a másikra töltődnek fel. Éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy elég csak a baba megfoganása után elkezdeni odafigyelni az étkezésre, illetve szedni a szükséges étrend-kiegészítőket.

Dr. Szélessy Zsuzsanna hematológus és belgyógyász egy internetes magazinban úgy fogalmaz, hogy a vashiányos vérszegénység az élet bármely szakaszában kialakulhat, várandósságtól függetlenül is. Így tehát gyakran fennáll terhesség előtt is, de kialakulhat az elején is (hányinger miatt az étkezés nem megfelelő), ám leggyakrabban a terhesség végére lép fel, hiszen a fejlődő magzat az anyuka tartalékait használja fel. Továbbá a szoptatás alatt is nagyobb mennyiségre van szüksége az anyának.

A testnek időre van szüksége ahhoz, hogy feltöltse a raktárait – és ha ezek már a fogantatáskor kimerültek, az bizony a babára is hatással lehet. A magzat fejlődése ugyanis a fogantatástól kezdve a te tartalékaidra épül. Ha nincs elég vas a szervezetedben, akkor az nemcsak téged meríthet ki, és okozhat neked fáradtságot, szédülést vagy akár hajhullást, hanem:

  • növelheti a korai vetélés esélyét,
  • befolyásolhatja a méhlepény kialakulását,
  • és a babánál is gondot okozhat: például alacsony születési súlyt vagy késleltetett idegrendszeri fejlődést.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világon minden harmadik nő vashiányos – és sokan nem is tudnak róla, mert eleinte olyan enyhe tüneteket produkál, amelyekre gyakran csak legyintenek.

Sajnos a rohanó hétköznapokban nem tulajdonítunk nagy jelentőséget egy kis fáradtságnak vagy fejfájásnak, hanem bízunk benne, hogy majd elmúlik. Pedig a gyakran visszatérő, esetleg tartósan fennálló fáradtság a hiányállapot első jelei közé tartoznak.

Kräuterblut szirup és Floravital szirup

A Floradix Kräuterblut szirup illetve a Floradix Floravital szirup táplálékkiegészítő szerves kötésű vasat, B1-, B2-, B6-, B12- és C-vitaminokat tartalmaz, melyek hozzájárulhatnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül a vas, valamint a B6- és a B12-vitaminok hozzájárulhatnak a normál vörösvértest- és hemoglobin képződéshez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.

A Floradix Kräuterblut szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színező- vagy mesterséges aromaanyagokat, laktózmentes és vegetáriánusok számára is alkalmas.

A Floradix Floravital szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, mesterséges színező- és aromaanyagokat, laktózmentes, élesztőmentes, gluténmentes, vegetáriánusok és vegánok számára is alkalmas.

Honnan tudhatod, hogy minden rendben van-e?

Ha bármilyen gyanú felmerül, vagy csak egyszerűen szeretnéd tudni még a babavárás időszaka előtt, hogy nálad minden rendben van-e, akkor érdemes felkeresned a háziorvosodat, aki egy egyszerű laborvizsgálatból sok információt megtudhat.

Egy tipp: ha babát tervezel, legalább 3 hónappal előtte érdemes elkezdeni a vasbevitel növelését, ha korábban nem figyeltél oda rá – még akkor is, ha amúgy jól érzed magad.

Hogyan gondoskodhatsz a szükséges vasról?

Dr. Szélessy Zsuzsanna szerint jó hír, hogy a vashiányos vérszegénységet könnyen lehet kezelni. Enyhébb esetben ugyanis elegendő lehet megemelni a vasban gazdag alapanyagokból készült ételeket arányát az étkezéseid során. Jó, ha gyakrabban kerül a tányérodra vörös hús, illetve C-vitamint is tartalmazó hozzávaló, mert a C-vitamin segítheti a felszívódást.

Ha nem szereted vagy nem tudod megenni a vöröshúst, a belsőségeket, a sötét színű leveles zöldségeket, akkor érdemes megfontolnod étrend-kiegészítők rendszeres fogyasztását is.

Tudjuk, hogy sokan tapasztalhatnak kellemetlenséget a tablettáktól, ezért jó hír, hogy van lehetőséged szirup formájában is magadhoz venni a hiányzó vasat.

A Floradix Kräuterblut és a Floradix Floravital szirupok szerves vas-glükonát formában tartalmazzák ezt az értékes tápanyagot, ami a tapasztalatok alapján jobban hasznosul, illetve a fogyasztók visszajelzései alapján nem okoz székrekedést.

Ez a két étrend-kiegészítő szirup természetes alapanyagokból, gyógynövényekből és gyümölcsökből készül, és a vas mellett tartalmaz C- és B-vitaminokat is, amik együttműködnek a vassal a vérképzésben.

Mindkét szirup laktóz- és alkoholmentes, így érzékeny gyomrúak számára is jó választás. Sőt, a Floravital nem tartalmaz élesztőt és glutént sem.

A Kräuterblut szirup a vegetáriánus, míg a Floravital a vegetáriánus és a vegán étrendbe is beilleszthető.

Ahogy látod a babavárás nem a pozitív terhességi teszttel kezdődik – hanem azzal, hogy már előtt is odafigyelsz magadra. Ebben pedig fontos szerepe van a vasbevitelnek, aminek hiánya számos negatív következménnyel járhat.

Töltsd fel magad testileg-lelkileg, és add meg a legjobbat a kisbabádnak – már azelőtt, hogy megérkezne.

Kräuterblut szirup és Floravital szirup

A Floradix Kräuterblut szirup illetve a Floradix Floravital szirup táplálékkiegészítő szerves kötésű vasat, B1-, B2-, B6-, B12- és C-vitaminokat tartalmaz, melyek hozzájárulhatnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül a vas, valamint a B6- és a B12-vitaminok hozzájárulhatnak a normál vörösvértest- és hemoglobin képződéshez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.

A Floradix Kräuterblut szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színező- vagy mesterséges aromaanyagokat, laktózmentes és vegetáriánusok számára is alkalmas.

A Floradix Floravital szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, mesterséges színező- és aromaanyagokat, laktózmentes, élesztőmentes, gluténmentes, vegetáriánusok és vegánok számára is alkalmas.

WHO hivatkozás: https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/anaemia

Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a változatos és vegyes étrendet. Az oldalon található cikkeinkkel a célunk az információközlés és a tájékoztatás, semmilyen körülmények között nem szeretnénk azt sugallni, hogy étrend-kiegészítő fogyasztása nélkül nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a betegségek, illetve nem őrizhető meg az egészség. Kérünk, hogy bármilyen egészségügyi panasz esetén első lépésként konzultálj kezelőorvosoddal és az ő ajánlása szerint járj el.  

Ez is érdekelhet