A vashiány okozhat-e hajhullást?
Talán már benned is felmerült az a kérdés, hogy a vashiány okozhat-e hajhullást, illetve az, hogy vajon állhat-e a hajhullás mögött alacsony vasszint.
A mai blogbejegyzésünkben ezt a témát járjuk körbe. Sőt, ezen felül kitérünk arra is, hogy mit tehetsz, ha esetleg érintett vagy, és egyre több hajszálat találsz a hajkefédben.
Nézzük!
A vashiány okozhat hajhullást?
A szakemberek válasza: igen.
Dr. Gál Brigitta bőrgyógyász, hajhullás orvos specialista a Belvárosi Orvosi Centrum honlapján úgy fogalmaz, hogy a haj életciklusa a növekedés, a nyugalmi állapot, majd a kihullás. A hajszálak életciklusa eltérő lehet, ezért az is normálisnak tekinthető, ha egy egészséges hajú felnőttnek naponta körülbelül 50-100 hajszála hullik ki.
Ha azonban ennél súlyosabb a helyzet, akkor arra már érdemes odafigyelni, mert annak a hátterében valamilyen egyéb ok is állhat.
Hogy kerül a képbe a vas?
A vas segít a szervezetben a hemoglobin előállításában. Fontos szerepe, hogy oxigént szállítson a test sejtjeibe, köztük azokba is, amelyek a haj növekedésében vesznek részt. Éppen ezért a hajhullás lehet az egyik első jele annak is, hogy a szervezetedben alacsony a vas szintje.
Vashiány miatti hajhullás – Kik a legveszélyeztetettebbek?
Azt már tudjuk, hogy vashiány okozhat-e hajhullást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyeseknél nagyobb a valószínűsége van ennek.
Nézzük meg, hogy kik a legveszélyeztetettebbek!
Nők
Gyakori kérdés, hogy a vashiány okozhat-e hajhullást a nők körében.
Szakemberek szerint a vas különösen létfontosságú azoknak a fogamzóképes korú nőknek, akiknek havonta menstruálnak. A mai modern étkezési szokások miatt megfigyelhető, hogy sok nő kerüli a vöröshúsokat, pedig ezek az egyik legjobb vasforrásnak számítanak. Érdemes lenne hetente minimum két alkalommal fogyasztani, mert már ez is jelentős mértékben hozzájárulna a megfelelő vasszint fenntartásához.
Kräuterblut szirup és Floravital szirup
A Floradix Kräuterblut szirup illetve a Floradix Floravital szirup táplálékkiegészítő szerves kötésű vasat, B1-, B2-, B6-, B12- és C-vitaminokat tartalmaz, melyek hozzájárulhatnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül a vas, valamint a B6- és a B12-vitaminok hozzájárulhatnak a normál vörösvértest- és hemoglobin képződéshez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.
A Floradix Kräuterblut szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színező- vagy mesterséges aromaanyagokat, laktózmentes és vegetáriánusok számára is alkalmas.
A Floradix Floravital szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, mesterséges színező- és aromaanyagokat, laktózmentes, élesztőmentes, gluténmentes, vegetáriánusok és vegánok számára is alkalmas.
Vegetáriánus/vegán étrendet követők
Azt is sokan kérdezik tőlünk, hogy vashiány okozhat-e hajhullást a vegetáriánusok, vegánok körében.
A szakemberek szerint akik vegetáriánusok vagy vegánok, nagyobb kockázatnak vannak kitéve, ha nem figyelnek oda tudatosan a megfelelő vasbevitelre.
Mivel ők nem esznek húst, ezért kiváló vasforrás lehet a számukra a bab, a spenót és más sötét zöld színű leveles zöldség. Azt azonban fontos szem előtt tartani, hogy a növényi eredetű vas sajnos kevésbé hatékonyan szívódik fel, mint az állati eredetű.
Ezért ha vegán, esetleg vegetáriánus étrendet követsz, akkor figyelj oda, hogy a vastartalmú ételek mellé mindig fogyassz C-vitaminban gazdag alapanyagokat is, mert ezek segíthetik a vas felszívódását.
Aktív életmódot élő emberek
Az aktív életmód, az intenzív sporttevékenység közben a szervezetnek több oxigénre van szüksége, ezért több termelődik az izmok oxigénellátását biztosító fehérjéből, a mioglobinból. Ahogy a vér oxigénszállításáért felelős hemoglobinnak, úgy a mioglobinnak is alapvető építőeleme a vas. A megnövekedett vasszükségletet a szervezet úgy tudja kielégíteni, ha elkezd vasat felszabadítani a vasraktárakból.
Ha nem gondoskodsz a megfelelő vasbevitelről, akkor aktív életmód mellett előfordulhat, hogy vashiány alakul ki.
Visszafordítható a vashiány miatti hajhullás?
Igen. A szakember szerint a legtöbb vashiány miatti hajhullás visszafordítható abban az esetben, ha megfelelő időben és megfelelő módon van kezelve.
Emiatt fontos, hogy időben fordulj orvoshoz ha úgy érzed, hogy a hajhullás mértéke meghaladja a normális mennyiséget. A háziorvos egy egyszerű vérvétellel megállapíthatja, hogy valóban vashiány áll-e a háttérben, vagy esetleg valamilyen más mögöttes oka van a fokozott hajvesztésnek.
Hogyan tudod megnövelni a vas bevitelét?
Ha aggódsz amiatt, hogy ha a vashiány okozhat-e hajhullást, esetleg észreveszed magadon a vashiány tüneteit, akkor mindenképpen ellenőriztesd a vasszintedet. A tünetekről bővebben ide kattintva olvashatsz.
Ha a vashiány még nem olyan mértékű, hogy orvosi kezelésre van szükség, akkor te magad is sokat tehetsz azért, hogy megelőzd a kialakulását. Ebben fontos szerepe lehet az étrend megfelelő kialakításának, a gyógynövényeknek és a vastartalmú étrend-kiegészítőknek.
Nézzük, hogy hogyan!
Étrendbeli változások
A kiegyensúlyozott étrend segíthet abban, hogy szervezeted minden nap megkapja a számára szükséges vasmennyiséget.
Figyelj oda, hogy az étrended tartalmazzon olyan vasban gazdag alapanyagokat, mint például vörös hús, spenót, brokkoli, borsó vagy akár tofu.
Arról se feledkezz el, hogy a vas felszívódását növelheted, ha magas C-vitamin-tartalmú alapanyagokat is felhasználsz. Ezért érdemes a húsos fogások mellé mindig valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt is fogyasztani.
Az étrended mellett fontos, hogy odafigyelj még az életmódodra is, mert a túlzott stressz, illetve az alváshiány szintén hozzájárulhat a hajhulláshoz.
Gyógynövények
Hajhullás esetén a gyógynövények erejét is segítségül hívhatod. Jó választás lehet:
- Csalánlevél tea: ami magas vastartalmú
- Körömvirág tinktúra: segít megőrizni és visszaállítani a fejbőr egészségét, ezért akár fejmasszáshoz is alkalmazhatod
- Rozmaring illóolaj: a fejbőr keringésének javításában lehet a segítségedre
Ezeket a gyógynövényeket érdemes kúraszerűen alkalmazni, ami azt jelenti, hogy minimum 2-3 hónapon keresztül alkalmazd őket, mert lassan fejtik ki a hatásukat.
Vastartalmú étrend-kiegészítők
A vastartalmú étrend-kiegészítők kapcsán sokszor merül fel, hogy székrekedést okoznak. Ezért azt javasoljuk, hogy olyat válassz, amelyek természetes összetevőket, gyógynövénykivonatokat és gyümölcsöket tartalmaznak. Ezeknél kisebb valószínűséggel lép fel ez a probléma.
A Floradix Kräuterblut szirup például kiváló választás, mert 100%-ban természetes összetevőivel hatékonyan és biztonságosan segít neked gondoskodni a napi szükséges vasbevitelről. A vásárlói visszajelzések alapján nem okoz székrekedést, valamint kellemes íze és folyékony állaga miatt kényelmes a fogyasztása.
Ha vegán étrendet követsz, esetleg gluténérzékenységgel küzdesz, akkor számodra a Floradix Floravital lesz a jó választás, ami a Kräuterblut sziruphoz hasonlóan természetes alapanyagokból, gyógynövényekből és gyümölcskoncentrátumokból készül, a vasat pedig jól felszívódó formában tartalmazza.
Ennek a két étrend-kiegészítő szirupnak további előnye, hogy a vas mellett B1-, B2-, B6-, B12- és C-vitaminokat is tartalmaznak, melyek hozzájárulhatnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül a vas, valamint a B6- és a B12-vitaminok hozzájárulhatnak a normál vörösvértest- és hemoglobin képződéshez. A C-vitamin pedig fokozza a vas felszívódását.
Remélem hasznosnak találtad ezt a bejegyzést!
Az elején a következő kérdésre kerestük a választ: a vashiány okozhat-e hajhullást?
Ahogy a cikkben is láthattad, a válasz igen. De azt is láthatod, hogy sok mindent tehetsz te magad is a megelőzésért, illetve a kezelés sikeréért. Bízunk benne, hogy ezzel a bejegyzéssel segítettünk neked ebben!
Kräuterblut szirup és Floravital szirup
A Floradix Kräuterblut szirup illetve a Floradix Floravital szirup táplálékkiegészítő szerves kötésű vasat, B1-, B2-, B6-, B12- és C-vitaminokat tartalmaz, melyek hozzájárulhatnak a fáradtság és a kimerültség csökkentéséhez, valamint részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül a vas, valamint a B6- és a B12-vitaminok hozzájárulhatnak a normál vörösvértest- és hemoglobin képződéshez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.
A Floradix Kräuterblut szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színező- vagy mesterséges aromaanyagokat, laktózmentes és vegetáriánusok számára is alkalmas.
A Floradix Floravital szirup nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, mesterséges színező- és aromaanyagokat, laktózmentes, élesztőmentes, gluténmentes, vegetáriánusok és vegánok számára is alkalmas.
Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a változatos és vegyes étrendet. Az oldalon található cikkeinkkel a célunk az információközlés és a tájékoztatás, semmilyen körülmények között nem szeretnénk azt sugallni, hogy étrend-kiegészítő fogyasztása nélkül nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a betegségek, illetve nem őrizhető meg az egészség. Kérünk, hogy bármilyen egészségügyi panasz esetén első lépésként konzultálj kezelőorvosoddal és az ő ajánlása szerint járj el.
